A greenery esküvő díszleteiről

Bár minden esküvői stílusnak sajátja a növényekkel gondolkodó díszítés, a greenery esetében a nővények központi szerepet játszanak.


A legtöbb esetben pedig friss, illetve cseperes, tehát élő növények is helyet kapnak a díszletben, tehát nem egészen úgy kell elképzelni a dolgot, mint a vintage, vagy a rusztikus esküvőknél, ahol sok a száraz/szárított növény, illetve a csupán kis hagulati plusszokat magukban rejtő levelek, háncsok, kéreg-dekorációk. Egy igazán ütős greenery esküvőt inkább oly módon helyeznek el a természetes környezetben, hogy maga az erdő, a táj, a közvetlen befogadó közege szolgáltassa az ekképpen autentikus világot. Itt a növények nem is díszletek valójában, hanem a stílus legfontosabb összetartó elemei, alappillérei.

A sok üveg-növény kombó a maga egyszerűségében lesz tökéletes,de például az sem túlzás, ha komplett futónövényeket helyezünk el az asztalok közepén, s ha lelóg az asztal szélén, indaszerűen egy ilyen szép húsos, zöld virágcsoda, azzal még közel sem követünk el ízléstelen lépést.

A greenery igazi sajátjai, egyfajta emblematikus tartozékai a körfonatos növénydíszek, melyek ugyanúgy megjelenhetnek az asztalokon, akárcsak a nagyban az ifjú pár asztala mögötti falfelületen, s biztos ízléssel tulajdonképpen bárhol az esküvő helyszínén, a legpróbb, legészrevételenebb helyektől (pl. a névtáblák hátulja) a leglátványosabbakig (pl. a fotófal).

A greenery esküvői stílusról

A greenery a természetközeliség, a szabadság, a letisztultság stílusa. Ennek megfelelően alapvetően vidéki helyszíneket kíván meg.


Magyarországon számos olyan esküvőhelyszín van, amely tökéletes ahhoz, hogy befogadjon egy hamisítatlan greenery esküvőt. És bár igaz, hogy alapvetően a fehér és a zöld színek harmóniája tűnhet fel elsőre a greenery kapcsán, itt az autentikus környezet: erdő, tóvidék, régi épületek világa lesz a domináns. A greenyer ugyanis a természet stílusa.

A díszletet is nagyban meghatározza a természet: faágak, moha, különféle termések, rusztikus gyertyatartók, akár a erdők emberlakta világára jellemző használati tárgyak, eszközök. A napjainkra oly ajellegzetessé vált esküvői pasztellszíneket itt átveszi a természet változatossága. Tulajdonképpen minden belefér, ami a természetből ismerős lehet, még akkor is, ha esetleg más-más égtájakról válogatunk, bár ezzel azért jobb óvatosnak lenni.

Hatalmas előnye még, hogy különösebb dresscode-ot sem kíván meg a násznéptől, mert a lazább stílusú casual öltözékek, a teljesen hétköznapi ruhák és a klasszikusan elegáns, hagyományos esküvői viseletek is remekül passzolnak a greenery környezetbe.

Inni a menyasszony cipőjéből?

Manapság is szokás még, bár egyre ritkábban találkozni ezzel a furcsa játékkal az esküvőkön.


A menyasszonyrablás egyik szimbolikus verziója, amikor nem a menyasszonyt, hanem a cipőjét rabolják el. Ilyenkor egy mód van a lábbeli visszaváltására: az ifjú férjnek innia kell kell kedvese elrabolt cipőjéből. Napjainkban gyakran tesznek inkább egy felespoharat a cipőbe, hogy ne kelljen két, ma már egyik tekintetében sem túl előnyösnek érzett cselekedettel borzolni a kedélyeket. Mert egyrészt nem biztos, hogy annyira jó dolog egy cipőből kiinni valamit, amiképpen az sem feltétlenül jó, ha egy 100.000 Ft-os cipőbe alkohol locsolunk…

Akárhogyis, régi szokásról van szó, amely lassanként kikopni látszik, ám teljesen eltűnni talán sosem fog. Márcsak azért sem, mert az esküvőkhöz kötődő játékok csoportja igen kötött, ha pedig vőfély tartja az est vezetését, ő bizony már csak szakmája iránti elköteleződése folytán is szorgalmazni fogja ezeknek a játékoknak a továbbélését. Nem kötelező persze belemenni, de ha olyan a közeg, a hangulat, és az ara sem bánja, ha törkölyt öntenek a cipőjébe, akkor mi baj lehet?

Open post

Visegrád, az esküvők városa

Nem lehet véletlen, hogy évről évre annyi pár választja a Nagy Nap helyszínéül gyönyörű kisvárosunkat.


Nem túlzás kijelenteni, hogy Visegrád Európa egyik legszebb vidékének, a Dunakanyarnak ékeként minden magyar ember számára jelent valami varázslatosat: királyok, hercegnők, nagy történelmi korok emléke, és persze egykori kirándulások, erdei séták mementója. Olyan hely, ahová visszahúz a szív.
Hát persze, hogy oly sokan gondolnak úgy Visegrádra, mint leendő esküvőjük tökéletes színhelyére. Annak idején mi is ezt az igényt felismerve indítottuk útjára a Visegrádi Esküvőt, s akkor talán nem is gondoltuk még, hogy valóban ilyen hatalmas lesz az igény minderre.

Ez a kis ékszerdoboz egyszerre jelenti a Duna és a Pilis világát, s egyszerre hordozza magán a történelmi múlt középkori lenyomatait, így e hármas metszetében adja végül az eszenciáját a meghittségnek, a romantikának és az emlékeknek.

Olyan helyszínekre szevezhettek itt ceremóniát, mint a Salamon-torony, Mátyás király egykori palotája, vagy épp a híres Fellegvár, s többek között olyan éttermekben tarthatjátok meg a lakodalmat, mint a legendás Sirály, vagy a reneszánsz hangulatával hívogató Renaissance Étterem.
A kilátás, a hangulat, a professzionális szervezés lehetőségei mind-mind magyarázzák, hogy miért választja annyi pár Visegrádot. De az igazi választ Ti magatok adhatjátok meg a kérdésre, ha eltöltötök városunkban, kettesben egy romantikus napot a helyszínkeresés időszakában…

Open post

Visegrádi ceremónia helyszínek: A Renaissance Étterem Panoráma terasza

Egy tökéletes esküvő legfontosabb elemei közül is kiemelkedik a ceremónia helyszíne. 


Egy ceremóniahelyszín akkor lesz igazi befutó, ha egyszerre teljesíti mindezen kritériumokat: mindkettőtöknek valóban tetszik, magában hordozza az esetleges rossz időre vonatkozó alternatív opciókat szabadtéri helyszín esetén), megoldható a násznép vacsora-helyszínre történő szállítása, illetve az egyik leglényegesebb kritérium: befogadóképessége is megfelelő Számotokra.

Ceremónia helyszíneink közül az egyik legnépszerűbb, mely jó időben, tehát tavasztól őszig ideális, a visegrádi Renaissance Étterem Panoráma terme előtt található Panoráma terasz. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, valamint felfelé a Salamon-toronyra és a Várhegyre is. Befogadóképessége 50 fő.
Szépsége mellett praktikus okokból is nagyon jó választás, ha a vacsora a Renaissance Étteremben lesz, hiszen így nem szükséges a násznép számára a két helyszín között megoldani az utazást. Mivel a Renaissance Étterem saját parkolóján felül is rendelkezésre áll a környéken számos parkolási lehetőség nagyjából 200 méteren belül, így ezzel kapcsolatban sincs további teendő.

A részletek kapcsán kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi linken található elérhetőségeinken:

Visegrádi Esküvő

 

 

Open post

Bízd ránk az esküvőszervezés oroszlánrészét!

Ha egy hamisítatlan visegrádi esküvőt álmodtatok meg, keressetek bennünket bátran, s mi levesszük a vállatokról a legnehezebb terheket.


Hosszú-hosszú évek óta foglalkozunk esküvőszervezéssel Visegrádon, ennek megfelelően a helyszínek kiválasztásában, az esküvői vacsora és party megszervezésében, a fotós, a videós begbízásában, a zenekar/DJ kiválasztásában is számíthattok ránk, sőt! A násznép igényeinek megfelelő transzfert is biztosítani tudjuk.

Ha tudjátok már a végleges létszámot, valójában már ez is elegendő ahhoz, hogy megkezdhessük a szervezést. Közösen kiválasztjuk a ceremónia helyszínét, ahogyan a vacsora és a lakodalom helyszínét is, minderre számos opció áll rendelkezésetekre. Ha úgy kívánjátok, a ceremónia akár a visegrádi Fellegvárban, vagy a királyi palotában is történhet, az vacsora pedig olyan neves helyszínek valamelyikében, mint a Renaissance Étterem, vagy épp a Sirály Étterem.

További részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot: kattints az alábbi linkre!

Akarom

Régi esküvői babonák (8. rész)

Állítólag a torta felvágásának mozzanatában rejtőző jelekre is érdemes odafigyelni.


Ha az ifjú pár nem tud róla, hogy érdemes minden mozdulatot tudatosan végezni az esküvőn (hiszen mindennek különféle pozitív és negatív hatásai lehetnek), előfordulhat, hogy spontán nyúlnak a kés felé, s ugyanilyen spontán ejtik meg az első szelést az esküvői tortán, közösen tartva annak bizonyos késnek azt a bizonyos nyelét. És hoppá, máris nem figyeltek oda valami nagyon lényegesre. Kinek van a keze alul, s ki az, aki nem csupán a kést fogja, de egyben párja kezét is, méghozzá felülről?

Ha idáig elolvastad ezt a kis szösszenetet, akkor Te már úgyis figyelni fogsz a mozulatra, úgyhogy a varázs el is szállt. Nyilván kitaláhattad, miről van szó. Akinek felül van a keze, a házasságban ővé lesz az utolsó szó. Mindig. Így tartja a hiedelem.

Régi esküvői babonák (7. rész)

Most akkor sírás lesz a gyöngysorból, vagy pont hogy nem?


A gyöngysor, illetve maga a gyöngy ősi szimbólum, s a legtöbb kultúrában alapvetően könnyeket jelent.
Az azonban kontextus kérdése, hogy a gyöny viselése könnyeket hoz, vagy éppen azok ellen vértezi fel (vagy épp azoktól fosztja meg) tulajdonosát.

Ennek megfelelően az egyik szemlélet szerint ha a menyasszony gyögysort visel az esküvőjén, nem fog könnyeket ejteni élete párjáért későbbi közös életük során. Nem azért, mert nem lesz rá oka adott esetben, hanem azért, mert nem jut olyan mélységbe kapcsolatuk, hogy azért érdemes legyen sírni.

A másik nézet épp szembe megy az előzővel. Tehát a gyöngysor előre vetíti a sok-sok könnycsepp szimbolikus viselésével annak veszélyét, hogy ez a házasság bizony rengeteg könnyet hoz majd a közös életbe.

Ha tehát babonás vagy, jobb, ha inkább alaposabban átgondolod menyasszonyi ruhádhoz kapcsolódó ékszereid összeállítását és ha egy mód van rá, kerülöd a gyönysort. Persze egy boldog házaságnak azért önmagában nem lesz kerékkötője egy esküvői ékszer, nem is feltétlenül csak brit tudósok szerint…


(Fotó forrása: www.koyalwholesale.com)

Régi esküvői babonák (6.rész)

Miért állunk sorfalat az ifjú párnak, amikor kifelé tartanak a ceremónia helyszínéről?


Legyen szó templomról, vagy akár csak egy házasságkötő teremről egy adott polgármesteri hivatalban, a násznép szinte automatikusan sorfalat áll a kifelé érkező házasoknak. De miért is?

Ez a sorfal nem más, mint a leendő közös életükben a fiatalokra váró nehézségek, kihívások, problémák által eléjük tolt „akadálypálya”, melyet csak együtt, szeretetben, igazi összefogásban küzdhetnek majd le.
Úgy tartja a szokás, hogy ha át kell kelniük az első pillanatban egy ilyen jelképes falon ahhoz, hogy aztán később a valódi nehézségekkel is meg tudjanak majd küzdeni.

Régi esküvői babonák (5.rész)

Honnan ered a szokás, mely szerint a párnak, elhagyva az esküvő helyszínét, érdemes egy kicsit, így vagy úgy, de mindenképpen hangoskodni?


Minden harmadik amerikai filmben szerepel egy olyan jelenet, melyben az ifjú pár csikorgó kerekekkel hagyja el autójával a ceremónia helyszínét, míg mi éppen még leolvashatjuk a „Just married” feliratot, s láthatjuk, hogy egy csomó konzerves dobozt húz maga után a járgány összefűzve, jó nagy zajt csapva.

Ugyanez a lényege a Közép- és Kelet-Európában hagyományos dudálásnak is, amikor az esküvőről meginduló autókonvoj végigdudálja a lagzi felé vezető utat, ha lehet, még nagyobb zajt csapva.

Minderre egy régi hiedelem szolgáltat magyarázatot, mely egyértelműen utal rá, hogy az ifjú házasoknak a cremónia helyszínét elhagyva mindeképpen a lehető legnagyobb zajt kell csapnia ahhoz, hogy leendő boldog életüket ne zavarhassák meg ártó szellemek, melyek egyébként ilyenkor próbálnak meg hozzáférkőzni a szerelmesekhez.

Dudáljunk tehát. Akkor is, ha kicsit meghaladottnak tűnhet ez a módi. Jobb nem kipróbálni, milyen lehet a szóban forgó ártó szellemek aknamunkája…

Posts navigation

1 2 3 4 54 55 56
Scroll to top