Esküvői meghívó a legfontosabbak között?

Az esküvőszervezés legfontosabb alapja a szerelem mellett a hatékony időbeosztás.
Ez pedig különösen igaz a meghívók elkészítésére. Hogy miért?
Az alábbiakban az is kiderül, minek okán nevezhetjük katasztrófának, ha nem készülnek el időben a meghívók.

visegradi eskuvo_eskuvoi meghivo
Rengeteg weboldal létezik, amely remek ötletek százával szolgálhat az esküvői meghívók kapcsán.

Függetlenül attól, hogy klasszikus esküvőt, vintage esküvőt, középkori esküvőt, vagy akármilyen esküvőt szeretnétek, a rengeteg cél egyik abszolút meghatározója, hogy ott legyen mindenki, akit szerettek és aki nélkül nem tudjátok elképzelni házasságkötésetek pillanatát. Ehhez persze időben szükséges értesíteni minden leendő vendéget, különben jön a hideg zuhany: nagyon sokan lesznek, akik majd nem tudnak eljönni. Szomorú lenne. És egyben súlyos anyagi kár is…

Mert a helyszínt már jó előre le kell hogy foglaljátok, amiképpen azt is meg kell saccolni legfeljebb 10-15 fő plusz-mínusszal, hogy hányan lesztek. Ha mondjuk 130 főre foglaltok esküvői helyszínt, mindezt egyeztetitek a szervezővel, majd egy hónappal az esküvő előtt kezditek kiküldeni a meghívókat, könnyen előfordulhat, hogy ez a 130 fő lecsökken 80-ra. Ahhoz pedig már késő ilyenkor, hogy minden, előre megrendelt tételt rapid módosítsatok. Mi Visegrádon eléggé rugalmasan kezeljük az efféle helyzeteket, hiszen tudjuk, hogy bármikor bármi előfordulhat, de ezzel a tulajdonságunkkal országos szinten igencsak magányosak vagyunk. A legtöbben legalább részben azt is kifizettetik a párral, ami az utolsó pillanatban mégsem került megrendelésre, így csak példaként említve a nagyobb létszámra fenntartott termet, annak ellenére, hogy egy kisebb is elég lett volna végül.

Így aztán súlyos százezreket is elégethet az ifjú pár teljesen feleslegesen, egyetlen bakinak köszönhetően: nem készültek el időben a meghívók.

Mi a fontos tehát? Persze, hogy az esküvői ruha, a torta, az esküvői dekoráció, a helyszín megfontolt kiválasztása, az italok és az ételek kapcsán az előrendelések leadása, de a prioritási sorrendet akkor is az a stóc díszes papíros vezeti, az esküvői meghívó.

Hogy álltok vele? A grafikus végzett már? Akkor máris keressétek a nyomdát!


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Scroll to top