Aranylakodalom, ezüstlakodalom

Minden egyes házassági évforduló ünnep, egy újabb év boldog házasság után, egy újabb nagyszerű alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk egymásnak az együtt töltött szép napokért. Van azonban néhány olyan nevezetes jubileum is, amit mindezeken felül is illik különleges eseményként kezelni.

ezustlakodalom

Az ehhez fűződő hagyomány majd minden harmadik házasságban töltött évhez kapcsol valamilyen szimbolikus jelentőséggel bíró évfordulót. A házasság harmadik évfordulóját például az úgy nevezett „bőrlakodalomként” tartja számon.
A nyersbőr kemény, merev, érdes tapintású. Csak a kidolgozás után válik kellemes viseletté. Utalás arra, hogy a házasságon dolgozni kell. A házastársak ilyenkor szokás szerint valamilyen bőrből készült dísztárggyal ajándékozzák meg egymást.
A hetedik évforduló a „rézlakodalom”. A réz Vénusz, a latin szerelemistennő jelképe, az elnevezés pedig a közel egy évtizednyi házasság során mindvégig megőrzött szerelemre utal.
Létezik még többek közt ibolya és gyöngylakodalom is, és ezen túl még számtalan az együtt töltött házas éveket követően egészen a hetvenötödik évet jelző „koronaékszer” lakodalomig.

A legismertebb házassági évfordulók az ezüst-, és az arany- lakodalom. E két jeles évforduló alkalmával a házastársak nem csak ajándékot adnak egymásnak, hanem gyakran lakodalommal is megünneplik azt. Ezek a lakodalmak tulajdonképp a 25 vagy 50 évvel korábban tett eskü megismétlései.

Az „ezüstlakodalom” elnevezés természetesen szintén szimbolikus. Az ezüst a tisztaság és a házasság sugárzó fiatalságának a jelképe, s mint mondottuk, gyakran templomban is megünneplik ezt a napot, ilyenkor a „menyasszonyra” és a „vőlegényre” is ezüstkoszorú kerül.

Az aranylakodalom alkalmából a házaspár új gyűrűket vásárol, és templomi szertartás keretében újra egymáshoz kötik életüket. A szertartás ünnepi fényét tovább emeli, hogy a menyasszony aranykoronát, a vőlegény pedig aranykoszorút visel.

Gondoljatok csak bele, milyen különös és nagyszerű érzés lehet akár „csak” 25 évvel később újra kimondani a boldogító igent, akár a gyermekünk előtt, aki akkor, amikor először kimondtuk talán még nem is élt. És miért ne kapcsolhatnánk ezt össze ténylegesen is egy lagzival, miért ne ünnepelhetnénk az együtt töltött éveket szeretteinkkel és barátainkkal, akik végigkísértek rajta?


Kíváncsi vagy a többi esküvős cikkünkre is? Kövess bennünket a Facebookon!

Scroll to top